A politikus azt követően döntött az ülés elnapolása mellett, hogy a testület többségét alkotó fideszes képviselők szavazatával napirendre vették a város csaknem félszáz belterületi útjának, illetve több nagy forgalmú utca járdájának felújítására tett javaslatot, és az ehhez kapcsolódó költségvetési átcsoportosításokra.

 A mintegy 1,16 milliárd forintos költségű beruházásról keddi rendkívüli ülésén is tárgyalt a közgyűlés, de másfél órás, időnként személyeskedésbe torkolló vitát követően a polgármester akkor is az ülés elnapolásáról döntött.

 Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakciójának vezetője által előterjesztett Járható Vásárhely program keretében 48 belterületi utat és 21 utca járdáit újítanák föl az év végéig.

 A rendkívüli ülésen több pályázathoz kapcsolódó előterjesztést, valamint vezetői kinevezések véleményezését is tárgyalta volna a közgyűlés.

 A polgármester csütörtök délutánra a közgyűlés rendes ülését is összehívta, de a Fidesz-frakció tagjai már korábban jelezték, az időpont nem alkalmas nekik.