A múlt heti bissau-guineai puccskísérlet miatt a nyugat-afrikai ország elnöke, Umaro Sissoco Embaló feloszlatta hétfőn a parlamentet – jelentette be a kormány.
Jelentősen szigorítja a legális bevándorlás feltételeit a brit kormány. A hétfőn ismertetett tervek között szerepel a szakképzett külföldi alkalmazottak kötelező minimális javadalmazásának komoly mértékű emelése a munkavállalói vízum kiadásának feltételeként.
A Toto, Gregory Porter, Paloma Faith, a Milky Chance és a Caravan Palace lép fel jövőre július 16. és 20. között a VeszprémFesten, amelyen Snétberger Ferenc három koncerten ad keresztmetszetet művészetéből.
Az oktatási rendszerek előtt álló legnagyobb kihívás a digitalizáció, a magyar oktatási rendszerben ezért jelentős állami fejlesztések zajlanak ennek megerősítése érdekében – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Pilisvörösváron.
A kutyák agyában, pontosabban a jutalom feldolgozásáért felelős nucleus caudatusban is tetten érhető, hogy milyen ételt szeretnek igazán és milyet kevésbé – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a francia Symrise Pet Food cég közelmúltban megjelent közös kutatásából.
Erős támogatásra van szükség a nemzeti konzultáción annak érdekében, hogy a kormány a jövőben is hatékonyan védhesse meg hazánk szuverenitását minden támadással szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Monoron.
Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) januártól leállítja legnagyobb szíriai segélyprogramját, pedig az arab országban 12 millió embert sújt élelemhiány – jelentette be a szervezet hétfőn.
Az új kulturális szabályozás, amely a tervek szerint jövő nyáron kerül a parlament elé, egyszerű, átlátható és egységes keretet fog teremteni minden művészeti ág számára – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottságában.
A magyar horgászok vezetik a világranglistát
Társadalmi érdek a horgászok támogatása, egyesületük méltó elismerése – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) pénteki rendezvényén Budapesten.
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza
Tizenhat, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 774 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a Koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 905 837 embert oltottak be...
Főszerepben az agrárszektor: elkezdődött Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása
Október 7–10. között rendezik meg az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a...
HELYI HÍREK
Szijjártó: mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében
Mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez a koronavírus-járvány miatt most a biztonsági és civilizációs mellett komoly egészségügyi kockázatokkal is járna - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.
Több mint 780 ezren már a harmadik oltást is felvették hazánkban
Kilenc beteg meghalt és újabb 679 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 891 228...
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapnak novemberben a nyugdíjasok
Idén minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban...
AM-helyettes államtitkár: megállt a tanyán élők számának csökkenése
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre...
Húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló dohányt talált a NAV
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és...
Nyolcan hunytak el az elmúlt napon koronavírusban Magyarországon
Nyolc beteg meghalt és újabb 265 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 881 493 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 635 553-an a második, 725 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament
Az Országgyűlés ma fogadhatja el a kormány azon javaslatát, amely 2022. január 1-jéig meghosszabbítaná a...
Több mint hétszázezren már a harmadik oltást is felvették
Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé...
Szilárd az állam és egyházak együttműködése a gondoskodáspolitikában
Az állam és az egyházak közötti együttműködés a gondoskodáspolitika területén szilárd és megingathatatlan...
OLVASSON BELE
A magyar kormánynak már megint igaza lett! Az ukrajnai háború második évének végén Nyugaton is egyre többen beszélnek “patthelyzetről”, nehogy egy elhúzódó konfliktus veszélyeztesse Joe Biden újraválasztását. Azok, akik eddig hangosan követelték újabbnál újabb “game changer” fegyverek Ukrajnába küldését, a “nagy tavaszi” ellentámadás kudarca után a “konfliktus befagyásáról” fantáziálnak. A nemzeti konzultáció hatodik kérdése az uniós fegyverküldésre kérdez rá.
Brüsszel előzetes hatástanulmányok, társadalmi vita és a közös költségvetésre gyakorolt hatás elemzése nélkül akarja a háborúban álló Ukrajnával és a befagyott konfliktusban álló Moldvával a csatlakozási tárgyalásokat megindítani. Ezzel az EU még jobban belesodródna ezen országok konfliktusaiba, még több pénzt égetne megnyerhetetlen konfliktusokban és még jobban ártana saját agráriumának, gazdaságának és a tagországok társadalmának. A nemzeti konzultáció nyolcadik kérdése az ukrán csatlakozási tárgyalások megindítására kérdez rá.
Mégis mit várt a nagymamák kedvence? Belpest Messiása? A kistérségi Pierre Richard? A „hófödte Andrássy út” romantikája azonnal Die Hard-os karácsonnyá tette Karácsony posztját.
Nagy a pánik Brüsszelben! Az európaiak ellenkezését látva, még a 2024-es európai parlamenti választás előtt keresztülvernék a kötelező betelítési kvótát. A migráció visszaszorítása helyett a kötelező kvótával azokban a tagországokban is migránsgettókat hoznának létre, ahol a lakosság ezt ellenzi, és ahol ezt eddig sikerült elkerülni. A nemzeti konzultáció negyedik kérdése ezért a kötelező kvótáról és a migránsgettókról szól.
Ezzel az írással szándékosan megvártam, hogy lecsengjen az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és mártírjainak ünneplése, a tetteikről és sorsukról szóló megemlékezések. Október 23-a és november 4-e olyan dátumok, amelyek tisztán csak róluk kell szóljanak. Elmúlt ez az időszak, most már rátérhetünk egy szintén fontos témára, arra, hogy a forradalom leverői hogyan alakították ki a következő évtizedek Magyarországának életét, a tömegek viszonyát a politikához, kultúrához, a múlthoz, benne a bebörtönzött és legyilkolt áldozatokhoz. Arra, hogy ’56 mártírjainak véráldozatán mit és hogyan építettek fel a gyilkosaik és a velük együttműködők.
Előbb vegye fel saját oxigénmaszkját, és csak utána segítsen másoknak! - A repülőgépek biztonsági bemutatóiról ismert szabály Ukrajna uniós támogatásánál is érvényes, hiszen semmi értelme úgy támogatni másokat, hogy közben mi magunk is tönkre megyünk és képtelenné válunk a további segítségnyújtásra. A nemzeti konzultáció kilencedik kérdése arra kérdez rá, hogy támogatjuk-e az ukrán dömpinggabona további behozatalát?
Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.
Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.
2023. december 4. hétfő, Borbála és Barbara napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg