Hegedűs Zoltán úgy fogalmazott "2019 nyarára végleg kettészakadt a város, pedig tudjuk, hogy együtt többre mennénk, mint egymás ellenében. Ilyen körülmények között már nem az a legfontosabb kérdés: ki kezdte, inkább az, hogy ki fejezi be a háborúskodást".

Az önkormányzati képviselő szerint a vásárhelyiek ma kevés dologban értenek egyet; kevesebben, mint akár csak néhány éve. "Abban azonban mindenki egyetért, hogy a közös dolgaink nem mehetnek így tovább" - írta.

A politikus leszögezte, Vásárhelyen változásra van szükség: arra, hogy új fejezet kezdődjön a város történetében. Azt látná helyesnek, ha mindazok, akik e polgárháborús időszak megtestesítői, most hátra lépnének egyet, és kivonulnának a helyi közéletből - közölte.

Hegedűs Zoltán úgy véli, a holnapi béke legfőbb akadályai azok, akik a mai viszály főszereplői. Hozzátette: ő szülővárosa fejlődésének nem az akadálya, hanem az elősegítője akar lenni.