A beruházás miatt 2018. április közepétől a legnagyobb változás, hogy az Andrássy út forgalma egyirányú lett a Kálvin János tér felől az Emlékpont irányába. Emiatt a Petőfi útról csak jobbra lehet kanyarodni az Emlékpont irányába. A Kaszap utca Andrássy út találkozásában útlezárás van, ezért a járművek a Kaszap utcáról a Rózsa utca irányába tudnak továbbhaladni. A "belső" Andrássy út Kaszap utca felőli végét szintén lezárták, ezzel az Andrássy út ezen szakasza a Batthyányi utcától zsákutca lett.

Szintén fontos változás, hogy a Bocskai utca az Autóbusz állomás kijáratától kezdődően az Andrássy út irányába zsákutca lett. A Tóalj utca- Németh László utca kereszteződését követően a Bocskai utca a buszpályaudvar irányába egyirányú, ahova csak buszok hajthatnak be. A Tóalj utca a Németh László utca felől a Rózsa utca irányába egyirányú lett.

A tervek szerint jövő hétfőtől, azaz 2018. április 16-tól a Bajcsy-Zsilinszky utca a Kistópart utca irányából a Kálvin János tér irányába egyirányú lesz. Az Ady Endre út a Hősök terétől lesz egyirányú a Szegedi út irányába.

Minden átmenő forgalomnak a rendőrség az újonnan átadott északi elkerülő út (47 sz. főút) használatát javasolja Mártély, Szentes, Székkutas és Orosháza irányába, illetve abból az irányból Szeged felé. A Makó, Földeák, Maroslelle felé közlekedők a déli elkerülőt (472 sz. út) használhatják. Aki Székkutas irányából Makó irányába tart, az a Kálvin János téren, az Andrássy úton és Kaszap utcán át juthat el a déli elkerülőre.

Ezzel párhuzamosan, az év elején megkezdődött a Bodzási út szélesítése. A Bodzási utat a Zrínyi utca végétől a körforgalomig lezárták. Előreláthatóan május 6-ig tervezik az útzárat, amennyiben lehetőség lesz rá, hétvégente ezt feloldják. A munkálatok május végéig tartanak.

Kérjük a gépjárművezetők figyelmét, nagyon fontos, hogy ne megszokásból, hanem a megváltozott forgalmi rendnek megfelelően és az újonnan kihelyezett jelzőtáblák figyelembe vételével közlekedjenek! A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít az esetleges torlódások megelőzésére, a forgalom dinamikusságának biztosítására.