Idén január 1-jével megváltozott a kedvezményes lakásáfával együtt 2016-ban bevezetett áfa-visszaigénylés: e lehetőség csak a falusi csokkal is érintett 2486 kistelepülésen vehető igénybe. Ugyanakkor e helységekben már nemcsak egy új ház építési munkálatainak forgalmi adóját lehet visszaigényelni, hanem az építési telek árát vagy a használt ingatlan korszerűsítési, bővítési munkáit, anyagköltségét terhelő áfát is ötmillió forint erejéig. Az új lakás vásárlása vagy építtetése esetén öt százalékra csökkentett forgalmi adó részben ugyan megszűnt, de még mindig érvényes azoknál a lakásoknál, amelyek 2018. november 1-jén rendelkeztek jogerős építési engedéllyel vagy egyszerű bejelentéssel.
 
Fontos szempont, hogy a kedvezményes forgalmi adó és az áfa-visszaigénylés nem gyermekszámhoz kötött, azaz bárki élhet velük. A kedvezményes áfa kivezetésének éppen ez volt az egyik indoka. A különbözet lényegében azt jelentette, hogy a nagy lakásfejlesztők nagyobb profittal tudtak társasházakat, lakóparkokat építeni, de jellemzően csak a fővárosban, néhány prosperáló vidéki városban és a Balaton-parton. A mindössze öt százalék áfával terhelt lakások jelentős része pedig nem családok lakhatását szolgálta, hanem befektetési szándékkal talált vevőre - a kormány szándékaival éppen ellentétesen. A falusi csoknak és a kistelepülési áfa-visszatérítésnek éppen ezért az idei év lesz az igazi próbája. A nagy kérdés ugyanis az, hogy a komoly összegekkel megtámogatott és a városinál amúgy is olcsóbban megoldható kistelepülési lakhatási lehetőség helyben tartja-e nagy számban a fiatal családokat, s esetleg többeket csábít-e a falusi életre.
 
Ebben az előbb említettek mellett nagy szerepe lehet a babaváró támogatásnak is. A három gyermek születésével teljes egészében vissza nem térítendő juttatássá alakítható, nulla százalék kamatozású hitelként igényelhető babavárót az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis leginkább lakáscélra fordítják. Nem véletlenül: bármilyen komolyabb lakásügyletnél vagy házépítésnél óriási mozgásteret ad egy szabad felhasználású, többmilliós kölcsön. De amellett, hogy a babaváró tízmillió forinttal egészítheti ki a lakásvásárlást fontolgató családok házi kasszáját, fontos szerepe van azzal is, hogy 75 százalékban beszámítható önerőként. Bár tavaly július elseje óta már mintegy ötvenezer fiatal házaspár kapta meg a babavárót, ingatlanpiaci szakértők szerint ezek a tízmillió forintok jelentősebb nagyságrendben az idén jelenhetnek meg a lakáscélok megvalósításánál - olvasható a Magyar Nemzetben.