A 48 éves férfi 2018 augusztusában egy családi házból kerékpárt, szeptember 2-án egy építési területről több közlekedési jelzőtáblát vitt el. Két nappal később az utcáról egy benzinmotoros fűkaszát és egy újabb kerékpárt lopott, a rajta található vászontáskában lévő sörrel együtt.

A rendőrök a férfi hódmezővásárhelyi tartózkodási helyén az eltulajdonított táblákat, bicikliket és szerszámgépet megtalálták, majd lefoglalták. A feltételezett elkövetőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait a napokban megküldte az ügyészségnek.