A politikus a város szakképző intézményeinek átfogó fejlesztése érdekében indított projektet bemutató konferencián elmondta, a vállalkozások azt várják az iskoláktól, hogy az iskolákból kikerülő diákok jól hasznosítható gyakorlati tudással rendelkezzenek.

Ezt elősegíti, hogy a cégek ma már sokkal nyitottabbak a gyakorlati képzésre, s ez részben annak köszönhető, hogy egyszerűbbé vált a tanulók foglalkoztatása - mutatott rá az alpolgármester, hozzátéve, a technológia fejlődésével egyre nagyobb igény lesz magasan képzett szakemberekre.

Hegedűs Zoltán kiemelte, kormányzati döntésre van szükség ahhoz, hogy azok a fiatalok is egy szakma elsajátítása mellett döntsenek, akik a szakképzésben egyébként kitűnő eredményeket érhetnének el, a gimnáziumokban viszont csak küszködnek.

Árva-Nagy Sándorné, a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, az intézmény 453 millió forint uniós támogatást nyert el a szakképzésben tanulók, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentésére és az alapkészségek fejlesztésének támogatására.

Szólt arról, hogy 2020 közepéig a centrum négy városban működő nyolc tagintézményét érintő fejlesztéstől a lemorzsolódás csökkenését, a célzott tanulócsoportos fejlesztésben résztvevő diákok tanulmányi eredményeinek javulását várják, és azt, hogy a pedagógusok új tananyagokat és oktatási módszereket alkalmazzanak.

A 4300 diákot oktató centrumban pedagógus- és vezetői továbbképzések indulnak, az infrastruktúrafejlesztések mellett az oktatást segítő eszközöket szereznek be. A tanulói életpályát segítő szolgáltatások indulnak, tehetséggondozó, készség- és képességfejlesztő programok valósulnak meg, többek között szakmákon átívelő, korszerű módszereket alkalmazó digitális közösségi alkotóműhelyt alakítanak ki.