Medgyesi Konstantin, a közgyűjtemény tudományos igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta, hogy az Európában első ízben látható kiállítás anyagát Don Lessem állította össze, aki archeológusként többet is felfedezett és rekonstruált a világ legnagyobb ragadozó és növényevő dinoszauruszai közül Patagoniában és Mongóliában. A szakemberről - munkássága elismeréseként - egy dinoszaurusz-fajt is elneveztek: a Lessemsaurus körülbelül 210 millió évvel ezelőtt élhetett.

A kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy a gyermekek körében népszerű témát tudományos igényességgel bemutatva újabb generációkat vonzzon a múzeumba. A tárlat azt a kérdést járja körül, hogy az evolúció során a dinoszauruszok miként nőhettek hatalmasra.

A szegedi Kultúrpalotában bemutatnak eredeti leletek alapján készült csontváz-rekonstrukciókat. Látható lesz több olyan "robot" is, mely mozog és hangot is tud kiadni, a valós méretű modellek közül a legnagyobb 10 méter magas és 20 méter hosszú. A kiállítás legértékesebb részét azonban az ásatások során feltárt fosszíliákat, dinótojások jelentik - mondta a muzeológus.

A tárlat a jövő év elejéig látható Szegeden, ezt követően elkezdődik a múzeumépület rekonstrukciója, a kiállítás anyaga pedig Finnországba utazik tovább.