Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő a közgyűlés ülése előtt újságíróknak elmondta, a módosított költségvetési javaslat tartalmilag és formailag is elfogadhatatlan, néhol a szöveges részben és táblázatokban szereplő adatok sem egyeznek.

A polgármester a bevételi oldalt irreálisan megnövelte, fiktív vagy nagy kockázatú, valószínűleg nem teljesülő elemeket tervezett a költségvetésbe  - közölte a politikus.

Hegedűs Zoltán, a Fidesz-KDNP vezetője hangsúlyozta, a városnak olyan költségvetésre van szüksége, amely minden hódmezővásárhelyi érdekét szolgálja, takarékos, végrehajtható, nem jár hitelfelvétellel és vagyonvesztéssel.

A Fidesz javaslatot tett a helyi vállalkozások építményadójának 30 százalékos csökkentésére, a nagyon rossz állapotú járdák és utak korszerűsítésére 300 millió forintból, valamint arra, hogy két év alatt egy-egymilliárd forintból korszerűsítsék a kórházat kétágyas, klímás kórtermeket kialakítva  - tudatta a politikus.

A frakcióvezető leszögezte, nem tudják támogatni a privatizációt, az önkormányzat cégek vagyonának értékesítését, és a város ingatlanvagyonának felélését.

Hegedűs Zoltán közölte, a frakció és a polgármester között konstruktív egyeztetések zajlottak a büdzséről, ezért, bízik benne, hogy a képviselő-testület következő ülésén egyhangúlag fogadja el a költségvetést.

Márki-Zay Péter, azt követően, hogy megállapította a közgyűlés határozatképtelenségét közölte, a Fidesz-KDNP a kiadási oldal csökkentésével, bizonyos fejlesztések elhalasztásával kívánja megteremteni az általuk tervezett kiadások fedezetét.

A költségvetés első változatát a közgyűlés pénteki ülésére terjesztette be a polgármester, de a javaslatot akkor nem vették napirendre.