A megalapozott gyanú szerint az észak-bácskai Gunarason élő férfi január 1-jére virradóra előzetes szóváltást követően egy lakásban több alkalommal megütötte barátnőjét, majd a sértett fejét falba verte, és nyakát két kézzel leszorította. A bántalmazások következtében a sértett a helyszínen meghalt. A gyanúsított ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg, ereit felvágta, azonban rövid idő múlva meggondolta magát, és a szomszédba becsöngetve mentőt és rendőrt hívott.

 Huber Krisztián közölte, a rendőrök a férfit őrizetbe vették, majd gyanúsítottként kihallgatták, melynek során a bűncselekmény elkövetését beismerte. Emberölés bűntette miatt indult ellene büntetőeljárás. A nyomozást befejezték, és az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségre - tudatta a főhadnagy.