A bíróság a büntetőügyben négy napra tűzött ki előkészítő ülést.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja döntően diákmunkaerő közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

Az ügyészség kilenc vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetésükről.

A Szegedi Törvényszék május 16-án - egy eljárásjogi okok miatt elkülönítve tárgyalt ügyben - már jogerős ítéletet hozott egy közvetve a Human Operator Zrt. alvállalkozójaként működő makói iskolaszövetkezet vezetője ellen. A bíróság bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért őt két év két hónap börtönbüntetéssel sújtotta.

Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg. A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság fenntartotta, ezért a bíróság megszüntette az ellene indult büntetőeljárást. A választás eredményének jogerős megállapítása után az ügyészség az eljárás folytatását indítványozta, ezt azonban a bíróság elutasította. A döntés ellen az ügyészség fellebbezést jelentett be, amiről a Szegedi Ítélőtábla még nem döntött.