A társaság és a két szakszervezet szerdai közös közleménye szerint az áruházlánc emellett 2020-ban is több mint 4 milliárd forintot biztosít az egyebek mellett gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomagra. A legalacsonyabb elérhető bércsomag – amelynek részei az alapbér, a cafeteria és az átlagos pótlékok – bruttó 275 ezer forint lesz az idén március és augusztus között, majd szeptember és jövő február 28-a között bruttó 289 ezer forintra emelkedik.

Az évi több mint 4 milliárd forintos juttatási csomag keretében a Tesco a többi között díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomaggal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, nyári tábort szervez, évente megrendezi a Tesco családi és sportnapokat, karácsonyi és húsvéti utalványt ad, valamint a Tesco Angyal Alapítványon keresztül anyagilag támogatja a bajba jutott kollégákat.

Az áruházlánc aktívan támogatja a munkatársak szakmai fejlődését, karriercéljait is. Tavaly csaknem 200 millió forintot fektettek képzésekbe, így több mint 3400 munkatárs vett részt a Tesco Akadémia ingyenes, munkaidőben végezhető kurzusain, OKJ-s és államilag elismert más képesítést adó tanfolyamain. A mostani emeléssel együtt a Tesco az elmúlt két évben több mint 7,3 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe – idézi a közlemény Pártos Zsoltot, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatóját.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke kiemelte, hogy a szeptemberi emelés után az alapbér már jó kiindulási alap a jövő évi bértárgyalásokhoz, emellett a Tesco a karácsonyi utalvány mértékét is 10 ezer forintra emelte.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta, nagy eredménynek tartja, hogy a munkatársak 85 százalékát érintő bérfejlesztés szeptembertől minimum 10 százalékos lesz.