A hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában július 21-ig látogatható Kass János gyűjteményes kiállítása, amelyet néhány hete Sárközi Mátyás nyitott meg. Az író gyermekként ismerkedett meg a szegedi születésű grafikusművésszel, akit később londoni otthonában is többször vendégül látott, galériájában képeit rendszeresen bemutatta, sőt a Londoni Magyar Kulturális Intézetben rendezett kiállítását is ő nyitotta meg. Kass Londonban ismerkedett meg az akkor már híres filmanimátorral, John Halas-szal, akivel együtt készítették el a világ első digitális animációs filmjét, a Dilemmát, melyet a vásárhelyi tárlat látogatói is megismerhetnek a kiállításon.

Sárközi Mátyás tizenhárom relikviát adományozott a múzeumnak, közöttük Kass kézzel írott levelét, négy, Kass János által tervezett bélyeget elsőnapos bélyegzéssel ellátott borítékkal, egy lektori véleményt a művész Fejek című sorozatáról, egy karácsonyi képeslapot, amelyet Kass és John Halas közösen készített, valamint két fényképet és Kass gyászjelentését.

Kass János-relikviákkal gazdagodott a Tornyai János Múzeum
 




A Kass János műveiből rendezett, Parallel folyamatok című gyűjteményes kiállítás az alkotó életművének komplexitását igyekszik bemutatni. Az Alföldi Galériában láthatók a többi közt a Kékszakállú herceg várához 1970-ben készült szitanyomatai, a Fejek című konceptuális sorozata, számos Kass János tervezte bélyeg és ex libris, valamint az idős művész által a Mozaik kiadó ábécés könyveihez készült illusztrációk nagyméretű, színes reprodukciói is.