A 2320,4 milliárd forintos árbevétel 65 százalékát a TOP 100 vállalkozás érte el, a növekedés is e körnek köszönhető. A kereskedelem árbevételének csaknem 70 százaléka, a feldolgozóipar árbevételének majdnem 80 százaléka, valamint a villamosenergia-ipar árbevétele szinte teljes egészében a száz legnagyobb cégtől származik. A vezető nemzetgazdasági ág szerepét a feldolgozóipartól átvette a kereskedelem, gépjárműjavítás, a csaknem 500 milliárd forintos növekedés következtében részaránya 29 százalékról 45,9 százalékra emelkedett.

A nettó árbevétel kevesebb mint egyötödét az export teszi ki, ennek háromnegyede a feldolgozóipar teljesítménye.

A Központi Statisztikai Hivatal elemzése alapján Csongrád megyében a legnagyobb részesedése a bruttó hozzáadott értékből a szolgáltatási ágazatoknak volt, beleértve a kereskedelmet is. A szolgáltatási szférán belül a közigazgatás, oktatás, egészségügyi szolgáltatás járult hozzá a legnagyobb mértékben a megye gazdasági teljesítményéhez: együttes arányuk a megye bruttó hozzáadott értékén belül 2015-ben 22 százalékot tett ki.

2016-ban kedvezően változott a népesség gazdasági aktivitása Csongrád megyében. A foglalkoztatottak száma 2010-hez képest 14 százalékkal nőtt, ugyanakkor a munkanélkülieké csaknem a felére csökkent. Mindezek eredményeként 2016-ra a foglalkoztatási arány 58,3 százalékra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig a felére, 4,4 százalékra csökkent.

2016-ban Csongrád megyében a legnagyobb, 516,92 milliárd forintos árbevételt a hódmezővásárhelyi székhelyű Országos Dohányboltellátó Kft. érte el. A dohánynagykereskedelmi cég több mint tízszeresére növelte árbevételét a megelőző évhez képest. A második helyre az NKM Áramszolgáltató Zrt. került 95,459 milliárd forintos árbevétellel, a harmadik a Pick Szeged Zrt. lett 77 milliárd forinttal.