Kodácz Csengele közölte, hogy a Magyarok Karácsonya évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését.
    
A park Látogatóközpontjában összegyűlteket a Kisteleki Betlehemezők csapata köszönti, ők Jézus születése című betlehemes játékukat mutatják be, majd Levente Péter Családi színház háromtól százhárom éveseknek című előadását láthatják a vendégek.
    
A Látogatóközpont aulájában A trianoni békediktátum emlékezete - képekben és tárgyakban címmel nyílik kiállítás. A tavaszig látható tárlat bemutatja az 1920. június 4-én a versailles-i parkban található Nagy-Trianon palotában aláírt békediktátum előzményeit: az 1918-as őszirózsás forradalom főbb eseményeit, majd az országba benyomuló ellenséges seregek – szerbek, románok, később a csehek – tevékenységét.
    
A diplomáciai aktus után számos társadalmi szervezet követelte az igazságtalanul meghúzott országhatárok korrekcióját. Az irredenta propagandának számtalan tárgyi emléke – a bélyegektől és gyufásdobozoktól a nemes fémből készített kisplasztikákig – maradt fenn, ezek közül tekinthetnek meg válogatást az érdeklődők.
    
A kiállítás külön része foglalkozik azzal, milyen társadalmi-gazdasági-természetföldrajzi következménye lett az évszázadokon keresztül szervesen összetartozó kistájak, régiók szétszabdalásának, mely eredményeként egy-egy város és vonzáskörzete a határ két oldalára került.
    
Szó esik az elcsatolt területek magyarságának sorsáról is. Az utódállamok hatóságai már 1918 végén elkezdték kiűzni a megszállt területek magyarságának egy részét, az 1920-as évek közepéig mintegy háromszázezer földönfutó került át az anyaországba. Azok pedig, akik szülőföldjükön maradhattak, sok esetben másodrendű állampolgárokként élték mindennapjaikat.
    
A tárlat a területgyarapodás éveinek bemutatásával zárul, amikor a magyarság által lakta területek egy része visszatért az anyaországhoz.