Kodácz Csengele kiemelte, hogy a Magyarok Karácsonya évről évre olyan üzenetet, felhívást, kérést fogalmaz meg, amely minden magyarhoz szól és segíti a nemzeti egység megteremtését.
 
A park Látogatóközpontjában összegyűlteket a Kisteleki hittanosok csapata köszönti, ők betlehemes játékukat mutatják be a vendégeknek.  Déltől múltidéző tanórát tartanak Volt egyszer egy oskola címmel, majd a Látogatóközpont aulájában kiállítás nyílik. A Trianon és a magyar oktatás 1920-45 című tárlat a békeszerződést követő időszakot mutatja be az iskolákra, egyetemekre fókuszálva. Azt a folyamatot ismertetik meg a látogatókkal, amely a határok átrajzolása miatt keletkezett károkat igyekezett orvosolni, a "kiművelt emberfők" oktatására helyezve a hangsúlyt, a hatalmas veszteségek ellenére megtartva az ország potenciálját.
 
Kiemelt helyet kap a kiállításban Klebelsberg Kuno, akinek a neve szervesen összefonódott az oktatási reformmal, a népiskolák létrehozásával. Bemutatják a közép- és felsőfokú oktatás fejlesztését is, középpontban a Kolozsvári Egyetem Szegedre kerülésével. A tárlatot archív fotó-, dokumentum- és filmanyagok színesítik, valamint az enteriőrbe lépve a látogatókat körbeveszi a népiskolák világa. A vendégek bepillanthatnak a tanterembe és a tanítói lakrészbe is.
 
A Bethlen Gábor Alap támogatásával készült kiállítás 2020 áprilisáig tekinthető meg.