A közlemény szerint a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedések következtében a MÁV-Start belföldi utasforgalma március 15. és május 15. között mintegy 70 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszakának teljesítményétől, a nemzetközi forgalom pedig minimálisra csökkent. Egyelőre bizonytalan, hogy mikorra közelíti meg az utasszám a koronavírus-járvány előtti időszakban mért adatokat - írták.
 
A korlátozások fokozatos feloldása, a védekezés új szakasza lehetővé teszi a vonat- és buszközlekedés újjászervezését. A vasúti fővonalakon elvégzett vagy jelenleg is zajló, több mint ezermilliárd forintos fejlesztéseknek köszönhetően a párhuzamosan futó távolsági buszjáratok pedig több viszonylaton csökkenthetők, megszüntethetők - olvasható a közleményben.
 
Június 6-tól egyes vonalszakaszokon a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, bizonyos viszonylatokon pedig a párhuzamos utakon közlekedő helyközi buszjáratokkal lehet majd utazni. Az előírt védőtávolság a buszokon is betartható, hiszen a viszonylatokon közlekedő vonatok átlagos utasforgalma nem éri el a tízet, 11 vonal esetében pedig legfeljebb kettő.
 
A közleményben azt írták: a vasúttársaság folyamatosan figyelemmel kíséri a pótlóbuszok és a párhuzamos útvonalakon közlekedő helyközi buszjáratok utasforgalmát, szükség esetén a megrendelővel közösen felülvizsgálja a menetrendet, és "rugalmasan alakítja a biztosított kapacitásokat".
 
Az ideiglenes járványügyi menetrendek bevezetése lehetőséget teremt arra, hogy a felszabaduló vasúti jármű és állományi kapacitásokat a MÁV a fővonali közlekedésre csoportosítsa át. A regionális közösségi közlekedés egységes menetrendjének kialakítása mellett a későbbiekben bevezethető az egységes és átjárható jegyértékesítési rendszer is - tették hozzá.
 
A járványügyi menetrendi változásokkal érintett vasútvonalak listája megtalálható a MÁV honlapján a https://www.mavcsoport.hu/mav-start/ideiglenes-jarvanyugyi-menetrendek-regionalis-vasutvonalakon oldalon.