A tárlat bemutatja a 20. század elején összeálló hódmezővásárhelyi művészcsoport prominens képviselőinek, Tornyai Jánosnak, Rudnay Gyulának, Endre Bélának és Pásztor Jánosnak az alkotásait, a két világháború közötti vásárhelyi művészeti életet, de ízelítőt ad az 1954 óta rendezett hódmezővásárhelyi őszi tárlatokból is - hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a festményeket, szobrokat és grafikákat felvonultató kiállítás csütörtöki megnyitóján.

Latorcai Csaba kiemelte, hogy a második világháborút követően, amikor mindent eluralt a szocialista realizmus művészeti irányzata, Hódmezővásárhely elég messze esett a fővárostól ahhoz, hogy ott az akkori uralkodó szellemtől eltérő módon lehessen alkotni. A helyettes államtitkár szerint az, hogy az őszi tárlatok máig élnek, bizonyítéka az összefogás és a művészet korszakokat, politikai válságokat túlélni képes erejének.

Gyutai Csaba, a Várkert Bazár ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a tárlat az alföldi táj mellett az ott élő emberek mindennapjaiba enged betekintést. 

Kószó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere kiemelte: az 1954-ben indult hódmezővásárhelyi őszi tárlatoknak köszönhetően annak idején egyre nagyobb teret kaptak a modern művészeti alkotások.

Fertőszögi Péter művészettörténész, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (KOGART) kuratóriumának elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar Alföld festészetéről ilyen átfogó tárlatot évtizedek óta nem rendeztek a fővárosban. 

Az alföldi művészet nélkül nem lehet magyar művészetről, művészettörténetről beszélni - jelentette ki.