Szabó Szilvia közölte, a megalapozott gyanú szerint a 37 éves Gy. László péntekre virradóra szóváltásba keveredett 52 éves lakótársával. A vita tettlegességig fajult, a férfi többször megütötte áldozatát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem sokkal később meghalt.

Az esetről a rendőrség kedden kapott bejelentést, majd néhány órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett, ellene halált okozó testi sértés miatt indult eljárás - tudatta a százados.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.