A főigazgatóság pénteki országos képzési évnyitóján, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecserben Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kormány tervet készített a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatására, ennek sikeres végrehajtása pedig a társadalom közös ügye.

A hátrányos helyzetű családok életének megkönnyítésére számos, korosztályra szabott projekt indult már el, például a Biztos kezdet gyerekházak, a tanodák létesítése vagy a felsőoktatásba továbblépőket segítő roma szakkollégiumi program – emlékeztetett. Hozzátette: a mostani kezdeményezéssel elsősorban a munkaképes korú, de képzettséggel nem rendelkező felnőtteket szeretnék megszólítani.

Ingyenes képzések

Sztojka Attila, a TEF főigazgatója elmondta, az augusztusban alakult, a BM irányítása alá tartozó szervezet kiemelt projektje, a 6,3 milliárd forint értékű Aktívan a tudásért program keretében 12 ezer, végzettséggel egyáltalán nem rendelkező vagy alacsony iskolázottságú, hátrányos helyzetű, 18 és 55 év közötti embert vonnának be az ingyenes képzésekbe 2021-ig.

Elsősorban az alapiskolai végzettség megszerzésére helyezik a hangsúlyt, az ezzel rendelkezőknek pedig szakmai, gyakorlatorientált képzéseket indítanának el, amelynek megszerzése után elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon vagy saját akár vállalkozást is indíthatnak. A képzések résztvevői támogatást kapnak, valamint ingyenesen biztosítják nekik a tanuláshoz szükséges tankönyveket és eszközöket – ismertette. Száz úgynevezett felzárkózási mentor is segíti őket, de a program a munkagyakorlat megszerzésére is lehetőséget ad – tette hozzá.

Megélhetési támogatás

Sztojka Attila megjegyezte, a képzéseket elvégzőknek egytől hat hónapig terjedő időszakra megélhetési támogatás is jár, ha a leendő munkahelyük vállalja, hogy munkagyakorlat-szerzés keretében foglalkoztatják őket.

Most 1178 ember részesül ilyen képzésben, a következő napokban pedig 4600 ember oktatását kezdik meg 290 helyszínen – emelte ki a főigazgató. A programban eddig már 349 képzés indult el vagy tart jelenleg is az ország tizennyolc megyéjében – fűzte hozzá.