A közlemény szerint az eltulajdonított jármű április 23-án állt forgalomba a csongrádi megyeszékhelyen. A bűncselekmény igazi kárvallottjai a szegedi utasok, akik a javítás ideje alatt kénytelenek nélkülözni a magasabb komfortfokozatú autóbuszt - fogalmazott a közleményben a közlekedési cég.

A DAKK Zrt. folyamatos és szoros együttműködésben áll a rendőrséggel és a helyi polgárőrségekkel, számos biztonságtechnikai beruházást valósított meg értékei megóvása érdekében, és kiemelt figyelmet fordít a társaság ellen elkövetett, és az utasokat is érintő bűncselekmények megelőzésére, illetve az ezek miatt indított büntetőeljárások segítésére. A cél, hogy egyetlen ilyen eset se maradhasson jogkövetkezmény nélkül - áll a közleményben.

A rendőrség jármű önkényes elvételének bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére.

Április elején hasonló bűncselekmény történ a Csongrád megyei Sándorfalván.