A szervezők közlése szerint a kiállítás egy négy elemből álló összefüggő installáció, amelyből három (a negyvenkét kakapó, a hét ufonauta és a hat ufó) fehér posztamenseken elhelyezett, feketére festett betonból öntött tárgyakból áll. A negyedik elem (a gépelő majom) pedig egy szintén fehér posztamensen lévő monitor, amelyhez számítógép csatlakozik. A képernyőn egy véletlen generátor által előállított, valós időben íródó szöveg jelenik meg. Az installáció része egy mobiltelefonra írt applikáció, amely a beton elemek geometrikusan elhelyezett, statikus összképét hivatott a kiterjesztett valóság eszközével megtörni.

"A kakapók száma Douglas Adams legismertebb regénysorozatában, a Galaxis útikalauz stopposoknak című műben szereplő, az élet értelmére adott választ jelenti, miközben az ufonauták és az ufók számának szorzata is ugyanennyit ad ki" - idézi a közlemény Donka Gergely szavait, aki magyarázatában hozzáfűzi, a gépelő majom a végtelenmajom-tételre utal, amely szerint ha adott valamilyen előre rögzített szöveg, és egy majom korlátlan ideig véletlenszerűen ütögeti egy írógép billentyűit, akkor majdnem biztos, hogy előbb-utóbb ezt az adott szöveget is leírja, még akkor is, ha az olyan összetett és értelmes, mint például William Shakespeare teljes életműve. A tétel története egészen Arisztotelészig, illetve Ciceróig követhető vissza, de Jonathan Swift is foglalkozott vele.

"E négy elem viszonyát vizsgálom a végtelen, a valószerűtlenség és a valószínűség tükrében. Fontos aspektusa a még létező, de a kihalás szélén álló papagájféle, a kakapó és az elképzelt, létezéséről bizonyítást nem nyert ufó-ufonauta relációja" - fogalmazott az alkotó.

A tárlat szeptember 14-ig tekinthető meg, előzetes egyeztetést követően.

Donka Gergely a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja, Hódmezővásárhely mellett eddig Szegeden, Békéscsabán, Budapesten, Sepsiszentgyörgyön és Debrecenben volt kiállítása, egy fotósorozatát pedig Szöulba is meghívták. A képzőművész két éve dolgozik a MANK által fenntartott művésztelepen.