A bajnoki címvédő klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 29 éves játékos új szerződése három évre szól.

Bombac korábban az RK Koper, a fehérorosz Dinamo Minszk és a francia Pays d'Aix UC együttesében szerepelt, majd 2014-től 2016-ig Szegeden játszott, ahonnan a lengyel Vive Kielce csapatához távozott.

 "Az első pillanattól, amit Szegeden töltöttem, nagyon jól éreztem magam, a két év során a város a második otthonommá vált. Minden tökéletes volt, a város, a szurkolók, a szakmai munka, a csapat. A családom nagyon boldog volt itt, ez volt a fő ok, hogy a visszatérés mellett döntöttem, és persze az is, hogy ismerem a klub céljait, és a része szeretnék lenni ezeknek" - nyilatkozta az irányító.

 Bombac hangsúlyozta, azt szeretné, hogy minden trófeáért versenyben legyenek a következő idényben, és minél többet meg is nyerjenek ezek közül.

 "Nem titok, hogy szeretnék Kölnben játszani, és talán egy napon valóra válik az álmom, és megnyerhetjük a Bajnokok Ligája-trófeát. Remélem, ez kék mezben történik" - fogalmazott.

 A bajnok szegediek keretéből távozott José Manuel Sierra, Ivan Srsen, Zubai Szabolcs, Szergej Gorbok, Fekete Bálint és Thiagus Petrus. Bombac mellett érkezett Mirko Alilovic, Stanislav Kaspárek, Joan Canellas, Nik Henigman és Jorge Maqueda.