A lap Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának írásbeli válasza alapján ismerteti: 2018 végéig 75 ezer 50-70 év közötti állampolgár szűrése történhet meg. A szűrések megkezdésének feltétele - a többi közt - a háziorvosok felkészítése e-learning keretében, a széklet- és vérvizsgálathoz szükséges úgynevezett páciens-egységcsomagok beszerzése és kiszállítása, valamint a kémiai laboratóriumok felkészítése a minták vizsgálatára.

Ezután értékelik ki az eredményeket, illetve készítik elő a szükséges jogszabályokat a vastagbélszűrés mint harmadik népegészségügyi szűrőprogram bevezetéséhez - tette hozzá az államtitkár.

Vastagbélszűrések jelenleg is vannak, az Emmi közlése szerint tavaly 95 ezer tükrözést végeztek el közfinanszírozott ellátás keretében - írta a lap. Az esetszámok mellett a finanszírozás is nőtt: tavaly 724 millió forintot költött a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő kolonoszkópiás vizsgálatokra, 100 millióval többet, mint 2016-ban.