Magyarország kormánya folyamatosan figyelemmel kíséri a korona-vírus járvány okozta gazdasági helyzetet, vizsgálja a beérkező javaslatokat, egyeztet a piaci szereplőkkel, és megteszi a szükséges intézkedéseket. A vírus elleni küzdelem része –  többek között – a készpénzmentes fizetés arányának jelentős növelése, a fizikai kapcsolatok minimalizálása a fizetések során.

A kormány ennek érdekében a veszélyhelyzetre tekintettel megemeli a köznyelvi nevén pay pass-os fizetések értékhatárát 5 ezer forintról 15 ezer forintra. E lépéssel a várakozások szerint a vásárlásoknak már csaknem 90 százaléka, azaz összesen mintegy 670 millió darab tranzakció lenne bevonható abba körbe, amikor a tranzakció a POS terminál fizikai megérintése nélkül megtörténhet.

A jogszabály módosítása rövid felkészülési időt ad a bankoknak és a kártyatársaságoknak. Az új értékhatár 2020. április 15-től lép életbe.

A járványügyi helyzettől függetlenül figyelemmel kell lenni a pénzügyi biztonságra is, így továbbra is él az a biztonságot szolgáló általános szabály, hogy a PIN kódot időközönként még az érintőkártyás vásárlásakor is meg kell adni, amivel az biztosítható, hogy egy ellopott kártyával ne lehessen korlátlanul visszaélni. Így a POS terminál öt PIN kód nélküli vásárlás után a hatodik vásárlásnál –  értékhatártól függetlenül –  ezután is kérni fogja a kódot, vagy ha PIN kód nélkül annyit vásároltunk egymás után, hogy annak értéke elérte a 150 eurónak megfelelő összeget.

Ezen túlmenően higiéniai szempontból, a járvány elleni védekezés érdekében jó megoldás lehet az okostelefonnal, vagy okosórával való fizetés, ahol a rendszer egyáltalán nem kéri a PIN kódot és így a terminált sem kell fizikailag megérinteni.